Név:
Prof. Dr. Hunyady László
Beosztás: 
Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat, TTK Enzimológiai Intézet, igazgató

Dr. Hunyady László Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az ELKH TTK Enzimológiai Intézetének igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja (2016), az Academia Europaea (2012) és az International Union of Physiological Sciences (IUPS) Academy of Physiology (2021) tagja. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát 1983-ban. 1992-ben szerzett tudományos fokozatot. A diploma megszerzését követően a Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Karának, Élettani Intézetében kezdett el dolgozni, ahol 2004-ben nyert el egyetemi tanári kinevezést, majd 2005-től 2021-ig az Élettani Intézet igazgatója volt. 2006 és 2012 között az Általános Orvostudományi Kar dékánhelyettese, 2013 és 2019 között a Kar dékánja, 2012/13 tanévben a Semmelweis Egyetem általános rektorhelyettese volt. 1997 óta témavezető a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájában, ahol a Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola törzstagja és 2020 óta a Celluláris és molekuláris élettan program vezetője. 2018 és 2021 között a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság alelnöke volt, ahol az Egyetemi Tanári Kollégium és az Orvos- és egészségtudományi szakbizottság elnöki teendőit is ellátta. 2020 óta az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat Irányító Testületének tagja. 2021-ben az MTA Kutatóhelyeket Minősítő Tanács elnökének választották meg.
Tudományos munkáját 1979-ben diákkörös hallgatóként kezdte meg az Élettani Intézetben. Fő kutatási területe a vérnyomás-szabályozásban központi szerepet játszó angiotenzin receptor és más G-fehérjéhez kapcsolt receptorok működésének vizsgálata. 1987 és 1995 között összesen 5 évet dolgozott az Egyesült Államok vezető orvos-biológiai kutatóintézetében, a National Institutes of Health-ben (Bethesda, MD). 1995-ben alapított önálló kutatócsoportot az Élettani Intézetben, ahol 2012 és 2021 között az MTA-SE Molekuláris Élettani kutatócsoportot is vezetette. Eredményeit vezető nemzetközi tudományos folyóiratokban publikálta. Tudományos közleményeinek száma 152, melyek független idézettsége több mint 6000, H-indexe 49. Témavezetésével 10 hallgató szerzett Ph.D. fokozatot, diákkörös hallgatói számos alkalommal nyertek díjat egyetemi, illetve országos TDK konferencián, és két hallgatója nyerte el az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) Pro Scientia aranyérmét. A tehetséggondozás terén elért eredményeinek elismeréseként 2004-ben elnyerte a Semmelweis Egyetem Kiváló Tudományos Diákköri nevelő kitüntetését, 2005-ben pedig az OTDT Mestertanár Aranyérmét. 
Munkájának nemzetközi elismertségét - nemzetközi akadémiai tagságai mellett - jelzi, hogy társszerkesztője volt szakmája vezető nemzetközi folyóiratának, a Molecular Endocrinology-nak (2009-13), valamint tagja, illetve tagja volt több vezető nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottságának (Biomolecules, Endocrinology, Journal of Endocrinology, Journal of Molecular Endocrinology, Molecular and Cellular Endocrinology, Trends in Pharmacological Sciences). Hazai elismerései közül kiemelkedik, hogy 1997-ben első között nyerte el az akkor alapított Széchenyi Professzori Ösztöndíjat, 2007-ben Akadémiai díjban, 2018-ben pedig Széchenyi-díjban részesült.