Név:
Prof. Dr. Imre László
Beosztás: 
Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, professor emeritus

1944-ben született Csornán. Általános és középiskolai tanulmányait Hódmezővásárhelyen végezte, majd 1963-tól a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar szakos hallgatója lett.  Végzése után az irodalomtörténeti intézet oktatója, világirodalmat és (elsősorban) 19. századi magyar irodalmat tanított. 1970-ben egyetemi doktori fokozatot szerzett az orosz szimbolista regényről szóló értekezésével, majd 1984-ben védte meg kandidátusi értekezését (A magyar verses regény). 1987-ben tudományok doktora lett, 88-tól egyetemi tanár, időközben tanszékvezető is. 1989-ben a bölcsészkar dékánjává választották, 1997-től a KLTE rektorhelyettese, majd 2003-ban a Debreceni Egyetem rektora. 1992-től 1996-ig a Helsinki Egyetemen vendégprofesszor. 2007-től az MTA levelező, 2013-tól rendes tagja. Már ezt megelőzően a Magyar Irodalomtörténeti Társaság alelnöke, a Debrecenben megjelenő ALFÖLD című folyóirat tanulmány rovatának vezetője és a PROTESTÁNS SZEMLE szerkesztő bizottságának tagja. Egyéb elismerések mellett Széchenyi Professzori Ösztöndíjban, illetve Charles Simonyi Ösztöndíjban is részesült. Kitüntetései (egyebek mellett): Toldy Ferenc díj, Szent-Györgyi Albert díj, a Magyar Köztársaság érdemkeresztje, Debrecen díszpolgára, Széchenyi-díj. Tudományos munkássága 11 önálló kötetet és több mint 500 publikációt tesz ki.  Módszerét műfajtörténeti eljárások jellemzik; szempontjait Dugonics Etelkájától Esterházyig hasonló kategóriák szerint igyekszik rendszerezni, egyfajta szerves irodalomfejlődés példáiként értelmezni.