Név:
Prof. Dr. Szűcs Edit
Beosztás: 
Debreceni Egyetem, Műszaki Kar, Műszaki Menedzsment és Vállalkozási Tanszék, egyetemi tanár

1978-ban végezte el a Budapesti Műszaki Egyetemet, mint okleveles gépészmérnök. Végzés után 11 évig dolgozott a HAJDU Hajdúsági Iparművekben, mint önálló tervező. A felsőoktatásba 1992-ben került. Közben Gazdasági-szervező szakmérnöki diplomát szerzett. 2004-óta építi és működteti a Debreceni Egyetem minőségbiztosítási rendszerét, mint minőségbiztosítási rektori biztos. 2007-től 2020-ig, mint dékán vezette a Debreceni Egyetem Műszaki Karát, mint dékán. Közben 2008-tól 2020-ig vezette a Műszaki Kar Műszaki Menedzsment és Vállalkozási Tanszékét.  2008-ban habilitált, majd 2017-tő a Debreceni Egyetem Műszaki Karán, mint egyetemi tanár dolgozik. Sok EU pályázatban, mint projektvezető dolgozott, az MRK Műszaki Tudományok Bizottságának elnöke volt 2013-ban, tagja volt a MAB Minőségügyi Albizottságának, több nemzetközi konferencia szervezőbizottságában vett részt, a Hajdu-Bihar Megyei Gépipari Tudományos Egyesület elnöke, illetve az Országos Egyesület alelnöke.  Az International Journal of Engineering and Management Sciences főszerkesztője, a GÉP c. folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. A Debreceni Egyetem Ihrig Károly Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola törzstagja. Több kitüntetést kapott: Rektori Elismerő Oklevél,  Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Pekár Imre Díj (Életműdíj),  Magyar Arany Érdemkereszt Kitüntetés, Pro Meritis Interfacultatis- díj DE GTK, Pro Auditoribus Universitatis” Díj (DE HÖK), stb. Több könyv, folyóiratcikk szerzője, rendszeresen vesz részt nemzetközi konferenciákon.