Hálaadó koncert a debreceni Egyetemi Templomban

2026. február 16.

Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel köszöntök mindenkit itt az Egyetemi Templomban, amelyet az elődeink 1942-ben szenteltek fel a Kollégium 400 éves jubileuma alkalmából elindított beruházások utolsó elemeként. Az épület Borsos József tervei alapján készült, Csikesz Sándor professzor instrukciói szerint.

Csikesznek az volt a célja, hogy aki a Debreceni Egyetem Hittudományi Karán tanul, az egy olyan templom-koncepcióval találkozzon, amely a modern gyülekezetépítés helyszíne lehet. Nem csupán egy hagyományos templom, hanem egy több funkciós épületegyüttes lebegett a szeme előtt, amely szemlélteti a teológusoknak, hogy milyennek kell lennie a korszerű református templomnak. Csikesz ismerte a templomépítészet két világháború közötti protestáns centrális templomépítészetének kiváló alkotásait, legyező alakú tereinek kialakítását. 

Valóban az Egyetem temploma lett, ahol a II. világháborúig zajlottak az évnyitók és az évzárók. Sajnos a templom a II. világháború során súlyos károkat szenvedett. Elveszítette igényes berendezését és míves-színes üvegablakait. A fordulat éve után meg magát az Egyetemet veszítette el… Alagsorában az 1970-es évekig a Nagyerdei Gyülekezet élte az életét, majd az 1970-es évek végétől az egyetemi könyvtár és zeneműtár lakhelye volt a templomtér.

A Tiszántúli Református Egyházkerület 2001-ben kapta vissza a református egyetemi gyülekezet számára. Korábbi kisebb javítások után 2022-23-ban egy GINOP turisztikai pályázat és saját forrás segítségével sikerült a közben műemlékké nyilvánított épület belső tereit méltó módon helyrehoznunk, és a templomteret az eredeti tervnek megfelelően újra összenyitni, és alkalmassá tenni arra, hogy az egyházkerület missziói-kulturális központjaként adjon teret intellektuális-spirituális-művészeti és kulturális rendezvények számára.

Isten hozta kedves vendégeinket!

Ünnepi hálaadásunk nem maradhat csupán prózai, mert közös örökségünkben századok óta jelen van, hogy a hatalmas Isten dicséretét hangoztatni kell. Az Istennek szánt művészi hangadás otthonra talál most az Egyetemi templomban, hiszen az Orando et Laborando jelmondat megélése is része az ünnepi memorandumban ma kinyilvánított értéktárunknak.

A Händel-művek csúcspontja és a hangszerek megszólalásának értelme az, hogy „Minden lélek dicsérje az Urat!”

Erre emlékeztet bennünket a 150. zsoltár, amely a bibliai zsoltároskönyv összefoglaló fináléja. Fokozhatatlan kóda, igazi zsoltárszimfónia: „Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek Istent szentélyében, dicsérjétek a hatalmas égboltozaton! Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságához méltóan! Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával! Dicsérjétek csengő cintányérral, dicsérjétek zengő cintányérral! Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!”

Pár perc múlva Händel muzsikája a teremtett mindenség Urának zeng Hallelúját, amikor a Salamont királlyá felkenő Cádók pap kezd Istendicséretbe, illetve amikor majd a Messiás oratórium Allelúja kórusa csendül fel! A két mű között Vivaldi a teremtettség csodáját idézi fel a Négy évszak „tavasz” tételével.

Minden hangszer mögött emberek állnak, és szoktuk mondani: a hangszereknek van lelke, de a legcsodálatosabb hangszer az ember lelke. Amikor az ember lelke szólal meg, az szolgál igazán az Isten gyönyörűségére.

Amikor az ember lelke is benne van a dolgokban, az minden mozzanaton átsüt, átszól. Ha valakinek az egész bensője, a szíve teljessége, a lelke is benne van, akkor ott teljes a belső ráhangolódás, az egy hullámhosszra kerülés, ami a hitelesítő pecsétje a megfogalmazott szónak és az elhangzó zenének. Ez áthallik mindenen!

Az Úristen nem éri be kevesebbel. Őt a lélekből hangzó dicséret illeti meg! Minden élőlényt annak az Istennek az ünneplésére hív Händel zsoltára, aki az élet lelkéből bőkezűen osztott a teremtés első emberpárjától kezdve, egészen a világ végezetéig. Ebből a Lélekből nekünk is jutott. Pál apostol telitatlálatosan mondta az athéni beszédében, amikor Istenről tett hitvallást: „Benne élünk, mozgunk és vagyunk.”

Az Istent dicsérő zene végső feladata az, hogy Istendicséretre fakassza az embert, mert az Isten vilá­ga éneklő világ.

Az Istent dicsérő zene képes bejutni az ember lelkének mélyrétegeibe. Képes kizengetni azt, ami emberi érzésként bennünk van, de képes fel is idézni, visszahozni vagy ráhangolni bennünket a legkülönbözőbb lelkiállapotokra. Ki tudja egyenlíteni őket, és egyensúlyba is tudja juttatni a kavargó érzéseket. Segít bátran szembenézni a lét ellentmondásaival és segít örömmel élni.

A mindenkori keresztyén zene missziója, hogy a lelkek mélyére hatoljon és a sokadik rétegből hozza elő, idézze fel az elfeledett harmóniákat, az édeni összhangról, ami annyira tud hiányozni az embernek.

Emellett az Istenre hangoltság mellett valóban kitűnnek a disszonanciák, a hamis hangok, az idegen hangnemek. Az Isten jelenlétében, erőterében élő élet, amelyik az Istenről helyesen „énekel”, dalol és muzsikál, az kérdéseket fakaszt. Nem zeneesztétikai kérdéseket, hanem életkérdéseket vet fel és vágyat ébreszt az Isten jelenlétének megtapasztalására.

Tudnunk kell, hogy nincs gazdátlan lélek-hárfa, vagy lélekhúr. Akkor szól tisztán, és lélekből az ember, ha a lelkünk húrjait az Élet Istene szólaltatja meg. Mert nemcsak minden hangszer mögött van egy ember, hanem minden ember mögött ott van a lelkek Királya, a Megváltó Mester, aki nagyon is ért, művészien ért a lelkünk húrjaihoz. Krisztus-közelben van „hangnemváltás”, játéknem-váltás. Ott nem kuszálódnak össze az újjrendek, és jól-temperáltak a hangszerek. Nála van öröm-zenélés és öröm-ének, igazi doxológia, Isten magasztalása.

Az Isten gyönyörű világára nyit ajtót Egyetemi templomunkban a hálaadás öröm-zenélése, amely szimbolizálja azt a harmóniát, ami jellemzi a várost és annak két egyetemét. Azt kívánjuk mindháromnak együtt és külön-külön is, hogy „Éljen, növekedjék, virágozzék!” – „Vivat, crescat, floreat!” 

Dr. Fekete Károly

egyetemi tanár - püspök