A Debreceni Egyetem Informatikai Karának ünnepségével folytatódott péntek délelőtt az intézmény téli diplomaosztóinak sorozata. Mintegy 170 gazdaságinformatikus, mérnökinformatikus és programtervező informatikus vette át oklevelét a Díszudvaron.
A DE Állam- és Jogtudományi Kara az ötéves osztatlan jogászképzés mellett hároméves igazságügyi igazgatási alapszakra, angol nyelvű European and International Business Law LLM-re és kétéves jogi felsőoktatási szakképzésre egyaránt várja a jelentkezőket.
A Debreceni Egyetemen zajló kutatásokra, illetve a tehetséggondozásra ajánlotta fel a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel járó pénzjutalmát Karikó Katalin. A magyar kutatóbiológus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója a díjat decemberben vette át.
Csaknem egymilliárd forintért szerzett be a gyógyszertechnológiában használatos korszerű műszereket a Debreceni Egyetem egy pályázat keretében. Ezek segítségével egyebek mellett az Alzheimer-kór és a cukorbetegség gyógyításában alkalmazható hatóanyagokat tudnak kifejleszteni.
Rendkívül széles a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar (DE GTK) képzési palettája, amely a szakképzésektől egészen a doktorképzésekig terjed. A gazdaságtudományok mellett a sport-, a bölcsészet- és az agrártudományok képzési területhez kapcsolódó szakok is megtalálhatók a karon.
Az eddigi legnagyobb standdal és a legnépesebb képviselettel vett részt a Debreceni Egyetem a 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A DE standjára – ahol a karok mellett több intézményi egység is megjelent – több ezren voltak kíváncsiak.
Újabb nyílt napot tart a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, ahol szinte minden kiderül a kar képzési és kutatási kínálatáról. A 19-ei rendezvényhez a pályaválasztás előtt álló érdeklődők ezúttal is az interneten keresztül tudnak majd csatlakozni.
Téli diplomaosztókat tartott a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara (DE GTK) pénteken. Alapképzésben 323 fő, mesterképzésben 110 fő, szakirányú továbbképzésben 13 fő, felsőoktatási szakképzés keretében 40 fő fejezte be tanulmányait a GTK-n.
Negyedik alkalommal, 19 cég részvételével rendezi meg állásbörzéjét január 19-én, szerdán 10 órai kezdettel – ezúttal online formában – a hallgatók és pályaválasztás előtt álló középiskolások számára a Debreceni Egyetem Műszaki Kara.
Biológusok, biomérnökök, geográfusok, vegyészek, vegyészmérnökök, villamosmérnökök vették át oklevelüket pénteken a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának diplomaosztó ünnepségén.