Hírek

13 dec
Huszonöt év az immunológia szolgálatában
Az Általános Orvostudományi Kar Immunológiai Intézete 2000-ben jött létre, és az elmúlt negyedszázadban a Debreceni Egyetem egyik jelentős oktatási és tudományos műhelyévé, valamint a dendrikus sejtekkel kapcsolatos kutatások nemzetközileg is elismert központjává vált. A két és fél évtized kiemelkedő eredményeit és a jövő kihívásait tekintették át az intézet jelenlegi és korábbi munkatársai, valamint a partnerintézmények vezetői a jubileum alkalmából rendezett tu
13 dec
Elismert életpálya
Rátz Tanár Úr Életműdíjat kapott Kántor Sándorné Varga Tünde, a TTK Matematikai Intézet nyugalmazott adjunktusa. A magyar természettudományos oktatás egyik legrangosabb kitüntetését idén nyolc pedagógus vehette át a Magyar Tudományos Akadémián.
13 dec
Uralkodói elismerésben részesült a DE BTK oktatója
A magyar-belga kulturális és szakmai kapcsolatok erősítésért végzett kiemelkedő tevékenységéért Belgium uralkodójának rangos elismerésében részesült Gert Loosen. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Germanisztikai Intézet adjunktusa, a Debreceni Holland-Flamand Központ igazgatója december 9-én, a Belga Királyság magyarországi nagykövetségén rendezett ünnepségen vehette át a Koronarend lovagi fokozatának kitüntetését.
12 dec
Szívsebészeti innováció céges támogatással
A minimál invazív szívsebészeti műtéteknél alkalmazott speciális feltáró eszközzel bővült a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának eszközparkja. A több mint három és fél millió forint értékű műszert a Kerekes Kft. támogatásával, a Szívbetegek Gyógyításáért Kelet-Magyarországon Alapítvány közreműködésével szerezték be. Az eszköz alkalmazása segít abban, hogy a minimál invazív beavatkozásokat a koszorúér műtétekre is kiterjesszék.
12 dec
Nyílt Nap a Gyógyszerésztudományi Karon
A biológiát és a kémiát szerető, az ezekkel kapcsolatos kutatások iránt érdeklődő és a beteg embereken segíteni akaró érdeklődőket várnak a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának Nyílt Napjára. A rendezvényen nemcsak a gyógyszerészképzéssel, hanem a gyógyszerészek munkalehetőségeivel kapcsolatos kérdésekre is választ lehet kapni.
11 dec
Új sportpálya a hajdúböszörményi campuson
Sokoldalúan használható sport- és szabadidős tevékenységekre a több mint ötszáz négyzetméteres műfüves pálya, melyet csütörtökön adtak át a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán. A korszerű világításnak és időjárásálló felületnek köszönhetően a létesítmény egész évben lehetőséget kínál az aktív, egészséges életmód támogatására a hajdúböszörményi campuson.
11 dec
Az alkotó természet nyomában
Hagyományos mesterségeket, generációkon átívelő tradíciókat, valamint azt a folyamatot mutatja be legújabb könyvében Tóth Csaba professzor, hogy milyen kitartás, őszinte szakmaszeretet és tisztelet útján válnak a kismesterek nagymesterekké. A fotógráfiákon a szélesebb körben kevésbé ismert szakmák is megelevenednek.
11 dec
Ajándékozott a fenntartó alapítvány
A Debreceni Egyetem óvodájába és bölcsődéjébe járó gyerekeket, valamint a Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján kezelt kis betegeket is megajándékozta az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány mikulás, valamint a közelgő karácsony alkalmából. A GTIDEA mikuláscsomagokkal, játékokkal lepte meg a gyermekeket.
10 dec
Egyetemista manók, traktoros Mikulás Hajdúböszörményben
Hátrányos helyzetű és fogyatékossággal élő gyerekek számára szerveztek színes programokat és látványos felvonulást a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar hallgatói a Magyar Vöröskereszttel és a Hajdúböszörményi Tractor Pulling Egyesülettel. A leendő gyógypedagógusok jelnyelvi műsorral, a jövő szociálpedagógusai pedig interaktív játékokkal és ajándékcsomaggal igyekeztek boldogabbá tenni a gyerekek karácsonyát.
10 dec
A debreceni BMW gyár hatásai a régióra
A debreceni autóipari beruházásoknak köszönhetően a cívisváros a közép-európai autóipar új központjává vált, amely jelentős hatást gyakorol Debrecen életére. Ezek tanulmányozására a Debreceni Egyetemen DEB AUT néven kutatócsoport jött létre, mely azt vizsgálja, hogyan hat ez a fejlődés a foglalkoztatásra, a képzési igényekre, az egyetemi struktúrára, a városi közlekedésre, a kulturális életre, a társadalmi mobilitásra.