Hírek

08 dec
Huszonöt éves jubileumot ünnepel a Campus
Negyedévszázada íródik a Campus Nonprofit Közhasznú Kft. sikertörténete, melyben a Debreceni Egyetem és a város támogató szövetségben van jelen hosszú évek óta – hangzott el a jubileum kapcsán rendezett csütörtöki ünnepi eseményen a Lovardában.
07 dec
Kevés lehet a sok - matematika az agráriumban
Már a kukoricatermés előzetes becslésénél is lehet hasznosítani azokat az új összefüggéseket és számításokat, amelyeket a Debreceni Egyetem kutatói fedeztek fel. Az Agronomy folyóiratban megjelent tudományos munkáért Szőke Szilvia, a Gazdaságtudományi Kar adjunktusa elnyerte a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs díját.
07 dec
Először rendeztek DExpót Nyíregyházán
A Debreceni Egyetem valamennyi kara bemutatkozott az első nyíregyházi DExpón, a DE Egészségtudományi Karán. Az esemény ezúttal is sikert aratott, a résztvevő középiskolások a kari tájékoztatók mellett huszonhárom egyetemi standnál kaphattak hasznos információkat a képzési kínálatáról, a hallgatói életről, az egyetemi szolgáltatásokról.
07 dec
Meghosszabbított élettartamú fogtömések
Gyártók által forgalmazott fogászati tömő- és ragasztó anyagokat, köztük speciális, úgynevezett bulk-fill kompozitot vizsgáltak a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán egy, a közelmúltban lezárult kutatás keretében. A kutatócsoport munkáját a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el.
06 dec
Újabb két klinikára látogatott a kuratórium
A Reumatológiai Klinikán és a Bőrgyógyászati Klinikán tartott kihelyezett ülést kedden az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma. A testület tagjai részletesen tájékozódtak a klinikákon zajló gyógyító, valamint oktatói és kutatói tevékenységekről, emellett megismerték azokat az eredményeket és terveket, melyek a betegellátás fejlesztéséhez kapcsolódnak.
06 dec
Idén is ajándékozott az UniFit Mikulása
Hét éve minden november a csokigyűjtésről szól az UniFit Fitness & Gym Centerben. A Debreceni Egyetem fitneszközpontjának vendégei és dolgozói ezúttal a Kinizsi Pál Általános Iskola alsó tagozatos diákjait örvendeztették meg a mikuláscsomagokkal.
05 dec
Új módszer a hatékonyabb gyógyszerekért
Jelentősen javítani lehetne egyes gyógyszerek hatékonyságát annak az új módszernek a segítségével, amit a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán dolgoztak ki. A megoldásnak köszönhetően lehetőség nyílhat a betegek gyorsabb gyógyulását elősegítő terápiák kialakítására. A kutatók eredményeit összefoglaló cikket az egyetemet fenntartó alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el.
04 dec
Egység az agrárium jövőjéért
Versenyképességünk alapja a tudás, ez a legnagyobb érték a 21. században – hangsúlyozta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke a Debreceni Egyetem Agrárkabinetjének pénteki, a Parlamentben tartott kihelyezett ülésén, ahol a három hazai agrárképző egyetem és egy kutatóintézet kötött szövetségi és együttműködési megállapodásokat.
04 dec
Kuratóriumi látogatás a Klinikai Központ betegellátó egységeiben
A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma a Belgyógyászati, valamint az Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinikán tartott kihelyezett ülést csütörtökön. A testület tagjai tájékozódtak a klinikák gyógyító-, oktató-, és tudományos tevékenységéről, illetve ismertették a betegellátással kapcsolatos terveket.
04 dec
Hallgatói elismerések és emlékezés az IK-n
Az informatika legújabb eredményeiről számoltak be szakemberek a Debreceni Egyetem Informatikai Karán 26. alkalommal megrendezett Gyires Béla Informatikai Napon. Az eseményen adták át a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat, a TDK-okleveleket, valamint az évfolyamelsőknek járó elismeréseket.