Hírek

29 nov
Innovatív HR – Kihívások a XXI. században
A mesterséges intelligenciáról, a diákmunkáról, a crypto-rejtélyről és a job craftingról is szó volt azon a konferencián, melyet a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége közösen rendezett. A keddi tanácskozáson a szakmai előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken túl kihirdették a Bittner Péter Díj, valamint a HR Mester Nívó Díj eredményét is.
28 nov
Fiatal kémikusok ismertették kutatásaikat
Tudományos Diákköri Konferenciát (TDK) tartottak a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézetében. Tizenhárom fiatal kutató mutatta be pályamunkáját, az értékelő bizottság döntése alapján a dolgozatot készítők közül minden pályázó indulhat 2025-ben az OTDK-n.
28 nov
Szociális robotika az idősgondozásban
A szociális robotokról esett szó a Debreceni Egyetem Kognitív eto-mérnöki rendszerek és robotok kutatócsoportja, valamint a Digitális interakciók kutatócsoport közös hétfői workshopján. A rendezvényen a robotika szakértői mellett kórházigazgatók és szociális intézmények vezetői is részt vettek. Utóbbiak arról beszéltek, milyen, a munkájukat segítő gépekre lenne szükségük a közeljövőben.
27 nov
MÜZLI Alumni Party: tapasztalat egy másik szintről
Hol tart most a mesterséges intelligencia fejlődése, mennyire ismerjük az AI-t és feloldható-e a ChatGPT-t körülvevő misztikum – a Debreceni Egyetem Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet (MÜZLI) Alumni Party-ján az intézet egykori és jelenlegi hallgatói beszélgettek a mesteroktatókkal a globális piacokat megmozgató, a technológiát és a gazdasági fejlődést is befolyásoló mesterséges intelligenciáról, motivációról és döntési mechanizmusokról.
27 nov
Debreceni agrárprofesszort köszöntöttek a növénynemesítők
A hazai növénynemesítés és kertészet biológiai és genetikai alapjait érintő stratégiai tényezőiről volt szó a II. Növénynemesítési Emléknapon és Konferencián a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán. A rendezvényen hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték Fári Miklós professor emeritust, a biotechnológiai műhely létrehozóját.
24 nov
Stratégiák a tudományos munkában
A nemzetközi gyakorlatban megvalósuló publikációs és szabadalmi stratégiákkal ismerkedtek meg a Debreceni Egyetem Tudományhasznosítási mesterkurzusának második alkalmán az intézmény fiatal kutatói. A PhD-hallgatóknak Nagy Péter, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testületének elnöke tartott előadást. 
24 nov
Kulcskérdés a vizes élőhelyek védelme
Megtartotta éves konferenciáját a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Hidrobiológiai Tanszéke pénteken a DAB Székházban. A Debreceni Hidrobiológus Fórum – 2023 címmel rendezett tanácskozás központi kérdése a vizes élőhelyek védelme volt.
24 nov
Ösztöndíjas kiválóságok az agrárkaron
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar kilenc hallgatója nyerte el idén a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. A 2023/24-es tanévre szóló támogatói okleveleket Stündl László dékán adta át pénteken.
23 nov
Átvették ösztöndíjaikat a TTK legjobbai
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar 11 hallgatója részesült Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban a 2023/24-es tanévben. Az elismeréseket csütörtökön adta át Kun Ferenc dékán és Kozma Gábor oktatási dékánhelyettes.
23 nov
DExpo - leendő elsőévesekkel telt meg az egyetem
Több mint hatezren látogattak el a DExpóra, Magyarország legnagyobb egyetemi beiskolázási rendezvényére, amelyen a felvételi előtt álló tanulók minden kérdésükre választ kaphattak a Debreceni Egyetemmel kapcsolatban. Érkeztek diákok, illetve szülők a kétnapos rendezvényre Budapestről, Pécsről, Győrből, Szolnokról, Tokajból, Gyuláról, Miskolcról és Felvidékről is.