Hírek

22 már
A jövő segítő szakemberei versenyeztek az ETK-n
Középiskolásoknak szóló vetélkedővel ünnepelte a szociális munka világnapját a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara. A rendezvénnyel ezúttal is a társadalmi felelősségvállalásra, a sokszínűség tiszteletben tartására hívták fel a figyelmet.
21 már
Sikeres volt a DE felvételi kampánya
A Debreceni Egyetem széleskörű marketing és pályaorientációs stratégiájának és a felvételi szabályok változásának köszönhetően az elmúlt évek legsikeresebb felvételi jelentkezési időszakát tudhatja maga mögött – hangzott el a témában tartott keddi sajtótájékoztatón. Az előző évhez képest harmadával többen választották az intézményt, az országos 27 százalékos növekedéshez képest a DE 34 százalékos bővülést ért el a jelentkezéseket tekintve. Az intézm
20 már
Mutasd a szemed, megmondom, ki vagy!
A kolozsvári egyetem kutatói szerint az emberi szemek mozgásának követése sok idegrendszeri eredetű betegség esetén jól használható diagnosztikai módszer lehet a jövőben. A szakemberek az Agykutatás Hetének egyik, a Debreceni Egyetem munkatársai által szervezett előadásán számoltak be kutatásukról.
20 már
Elismerés a debreceni professzornak
Jedlik Ányos-díjban részesült Fésüs László, a Debreceni Egyetem professor emeritusa. A kitüntetést idén 27. alkalommal adták át az innovációval és szellemitulajdon-védelemmel foglalkozó kiváló magyar szakembereknek.
16 már
Ülésezett a fenntartó kuratórium
Szakindításokkal kapcsolatos szenátusi határozat jóváhagyása, valamint a Debreceni Egyetem nemzetközi szerződései és az intézmény idei működési terve is napirendre került a fenntartó alapítvány kuratóriumának legutóbbi ülésén.
14 már
Megemlékezés nemzeti ünnepünk alkalmából
Március 15-e a miénk, magyaroké. Közös kincsünk, a nemzeti összetartozás egyik fő jelképe. Ekként is kell megélnünk, ünnepelnünk – hangzott el a Debreceni Egyetem Főépületének Aulájában az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján rendezett ünnepségen.
14 már
Agyaljunk közösen!
Idén is csatlakozott az Agykutatás hete című országos programsorozathoz a Debreceni Egyetem. Az intézmény szakemberei a napokban helyi középiskolákban számoltak be kutatásaikról, majd a hét második felében a NeurotechEU projektben közreműködő hazai és külföldi tudósok tartanak nyilvános előadásokat Debrecenben.
13 már
NeurotechEU: kolozsvári találkozó
A szélesen értelmezett idegtudományok fejlesztésére, népszerűsítésére létrejött NeurotechEU nemzetközi egyetemi együttműködés kommunikációjának eddigi eredményeit, illetve az ebben rejlő lehetőségeket elemezték a projekt szakemberei Romániában.
13 már
Elfogadták az idei büdzsét
A Debreceni Egyetem gyógyszeripari tevékenységéről, az intézmény nemzetközi kapcsolatairól és a sikeres felvételi eljárásról is szó volt a Szenátus márciusi ülésén. A testület elfogadta a 2023. évi működési és üzleti tervet, illetve egyetemi tanári pályázatok rangsorolásáról, doctor honoris causa, címzetes egyetemi tanári és Professor Emeritus cím adományozásáról is döntött.
10 már
A NeurotechEU nőnapja
Romániában tartották a NeurotechEU nemzetközi egyetemi együttműködés harmadik nőnapi konferenciáját. A rendezvényen egyrészt a természettudományokkal, technológiákkal, mérnöki tudományokkal és matematikával foglalkozó nők helyzetére akarták a figyelmet felhívni, másrészt követhető modelleket mutattak be a kutatói életpályájuk kezdeti szakaszában járó nőknek.