Hírek

16 már
Állami kitüntetések március 15. alkalmából
Az agrártudomány, a bölcsészettudomány, a közgazdaság, a műszaki és természettudományok, valamint a kultúra és a közművelődés területén végzett kiemelkedő munkájukért vehettek át a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket a Debreceni Egyetem szakemberei.
13 már
A jogi kar jelene és jövője a kuratórium előtt
Kihelyezett kuratóriumi ülést tartott a Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány az intézmény Állam- és Jogtudományi Karán. A tanácskozáson elhangzott: folyamatos a kar erősödése, évről-évre több hallgatót képeznek, valamint a tervek között szerepel, hogy az egyetemi vezetés és a fenntartó javaslatára a kar átfogó kutatást készíteni a mesterséges intelligencia várható jogi szabályozásáról.
13 már
Zuhanásbiztonságról a Műszaki Karon
A magasban és a mélyben végzett biztonságos munkavégzéshez szükséges korszerű védőfelszerelésekről és munkavédelmi előírásokról esett szó a Debreceni Egyetem Műszaki Karán tartott Zuhanásbiztonsági Szakmai Napon pénteken. A szakmai előadásokat gyakorlati bemutató követte, ahol a legújabb biztonságtechnikai eszközöket, például köteleket, hevedereket, maszkokat mutattak be.
13 már
Nemzeti ünnep az egyetemen
Megemlékezést tartott az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 178. évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem. A Főépület Aulájában március 13-án, pénteken rendezett eseményen az ünnepi műsort követően intézményi elismeréseket és díjakat adtak át.
12 már
GTIDEA: kiválóságból innovátor
A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Kiválósági PhD Ösztöndíjával elismert hallgatók számára hirdet innovációs versenyt a Debreceni Egyetem Innovációs Ökoszisztéma Központ. A megmérettetésen és a hozzá kapcsolódó kurzusokon az ösztöndíjas fiatal kutatók egyebek mellett olyan kompetenciákat, ismereteket szerezhetnek, amelyek hozzájárulnak eredményeik gyakorlati hasznosításához és piacra viteléhez.
12 már
Szakmai tanácskozás a vese védelmében Nyíregyházán
A vesét érintő betegségek megelőzésére és a kockázati tényezőkre hívták fel a figyelmet a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar, a Braun Avitum Hungary nyíregyházi dialízisközpontja, valamint a Vesebetegek Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Egyesületének szakemberei a vese világnapja alkalmából. Az Egészségtudományi Karon rendezett tanácskozáson egyebek mellett szó esett a veseelégtelenséghez vezető betegségekről, a megelőzés lehetőségeiről, valamint a kezelések a
12 már
Méltóság az élet végén: országos kutatás mérte fel a hospice-ellátás társadalmi megítélését
Bár a magyar lakosság 81 százaléka rendkívül hasznosnak tartja a hospice-palliatív ellátást, minden második válaszadó tévesen azt hiszi, fizetni kell érte – derült ki abból a reprezentatív kutatásból, melynek eredményeit szerdán mutatták be a Debreceni Egyetemen. A Debreceni Hospice Alapítvány rendezvényén hangsúlyozták: az ellátás ingyenességével kapcsolatos tévhitek eloszlatása és a társadalmi szemléletformálás a kulcsa annak, hogy senki ne maradjon magára az éle
10 már
Középpontban a holland-magyar történelem
Németalföld kapcsolata a középkortól napjainkig címmel rendezett nemzetközi tudományos tanácskozást a Debreceni Egyetem (DE) Memoria Hungariae Kutatócsoport és Magyar-Holland Kapcsolatok Kutatócsoport március 6-7-én a Főépület Karácsony Sándor termében. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézmények és közgyűjtemények képviselői mellett Csehországból és Hollandiából is érkeztek előadók.
09 már
Agrárszakma és tudomány találkozása a Debreceni Egyetem jótékonysági agrárbálján
Az agrárium versenyképesség-erősítésének, a tudásátadás jelentőségének és az ágazati szereplők együttműködésének fontosságát hangsúlyozták a szakemberek a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság, valamint a Debreceni Agrár Oktatásért, Kutatásért Alapítvány Jótékonysági Agrárbálján szombaton. A rendezvény célja az agrárhallgatók hazai és nemzetközi szakmai tanulmányútj
09 már
Elnöki interjú az FM90 Campus Rádióban
Interjút adott az FM90 Campus Rádió Városi élet című magazinműsorának Kossa György. A Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke többek között arról beszélt, hogy az egyetem az ország egyik legnagyobb munkáltatójaként a nemzetközi tudományos és oktatási színtéren is meghatározó tényezővé vált, a modellváltás egyik legnagyobb nyertese.

Oldalak