Hírek

01 dec
A DE munkatársa a legjobb fiatal gyógyszerész
A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszertechnológiai Tanszék tanársegéde nyerte el idén a Kiváló Fiatal Gyógyszerész Díjat. Rusznyák Ágnes ebben az évben szerzett PhD fokozatot, a kutatás mellett a tehetséggondozásban is részt vesz.
29 nov
Képernyőn a novemberi Campus magazin
Indul a könnyűzenei alapképzés, új ösztöndíjat alapított elsőéveseknek és a legjobb középiskolákat is támogatja az egyetem, megnyílt az E-sport Központ és teltház volt az állásbörzén - a Debreceni Egyetem legfontosabb eseményeit, rendezvényeit mutatja be a Debrecen Televízió havi műsora.
28 nov
Doktoranduszok Trianonról
A Debreceni Egyetem adott otthont a trianoni békeszerződésről szóló országos Doktorandusz Konferenciasorozat második állomásának szombaton. A doktori fokozat megszerzésére készülő 14 hallgató a köszöntők és a plenáris előadás után 3 szekcióban mutatta be a témában elért kutatási eredményeit.
25 nov
Egyetemi vezető a MOB közgyűlésén
A DEAC képviseletében Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja is ott lesz a Magyar Olimpiai Bizottság novemberi közgyűlésén. Ez lesz az első tanácskozás, amelyre a Sportegyesületek Országos Szövetsége már jogosult volt delegálni a hazai sportegyesületek képviselőit.
25 nov
Ülésezett az alapítvány kuratóriuma
A Debreceni Egyetem nemzetközi szerződéseiről és idei közbeszerzési tervéről is szó volt egyebek mellett az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának legutóbbi ülésén.
24 nov
A jövő korszerű épületeiért
Épületgépészeti Szakmai Napot rendeztek a Debreceni Egyetem Műszaki Karán, ahol épületgépészetben érdekelt cégek képviselői mutatták be tevékenységüket, illetve technikai újdonságaikat a hallgatóknak. A csütörtöki rendezvényen a kar együttműködési megállapodást is aláírt a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségével.
21 nov
Prima díjjal jutalmazták a Klinikai Központ szemészét
Vajas Attila szemész szakorvos, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szemklinikájának főorvosa, a Magyar Szemorvostársaság vezetőségi tagja megyei Prima díjat kapott. A szakember tevékenységét a magyar tudomány kategóriában ismerte el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Hajdú-Bihar Megyei Szervezete. A megyei Prima díjakat a szombati gálán adták át.
18 nov
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjasok az ETK-n
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán négy tehetséges hallgató kapta meg az egyik legrangosabb felsőoktatási elismerést, a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. A díjazottak közül ketten vették át személyesen oklevelüket a kar dékánjától.
17 nov
Tudományt népszerűsítő tanácskozás
A legújabb életmód- és egészségkutatások eredményeit és a keleti határmenti térség fejlesztési lehetőségeit mutatták be, valamint az oktatási helyzet aktuális kérdéseiről tanácskoztak a szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar, a Magyar Tudományos Akadémia DAB Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szakbizottsága és a Szatmár Bereg Megyei Önkormányzat közös konferenciáján, Nyíregyházán.
16 nov
A legjobb diákokat és középiskolákat támogatja a DE
Új ösztöndíjat hozott létre a Debreceni Egyetem azoknak a tehetséges diákoknak a támogatására, akik középiskolai tanulmányaik során kiemelkedő eredményeket értek el az országos tanulmányi versenyeken, és a DE valamelyik képzésén tanulnak tovább. Az intézmény emellett évente egyszer a legjobban teljesítő középiskolát is jutalmazza.