Az Országgyűlés 2021. április 27. napján elfogadta a Gróf Tisza István Egyetemért Alapítvány alapításáról, a Gróf Tisza István Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XIII. törvényt, melyben felhívta a Kormányt, hogy hozza létre a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítványt az Alapító Okiratban meghatározott közérdekű célok, közfeladatok megvalósítására. A „fokozatváltás a felsőoktatásban” kormányzati stratégia egyik kiemelt területe ugyanis a versenyképesebb, rugalmasabb működési modellt biztosító, közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában való működés.
Az Alapítvány bejegyzésére 2021 júniusában került sor. A Magyar Állam jogkörében eljárva Magyarország Kormánya az alapítói jogok teljes körének gyakorlására 2021. augusztus 1. napjától kezdődően az Alapítvány kuratóriumát jelölte ki.
Az Alapítvány ügyvezető szerve az öt tagú kuratórium, amely tevékenységét a Debreceni Egyetem autonómiájának maximális respektálása mellett fejti ki mind az oktatás, mind a kutatás, mind pedig az innováció terén.